Listáztuk Udvarhely környezetvédelmi problémáit

A Közösségi Alapítvány májusban indította el új kezdeményezését, mely keretében egyrészt arra törekszik, hogy felhívja a figyelmet a környezetvédelmi problémákra, másrészt szeretne hozzájárulni ezek megoldásához, a jelenlegi helyzet változtatásához. Ennek jegyében került sor június 20-án délután az első szakmai megbeszélésre olyan helyi civil szervezetek és vállalkozások képviselőivel, akik érdeklődést mutattak a téma iránt.

A megbeszélés célja egy problémalista összeállítása volt a következő 5 témakörben: környezetvédelmi nevelés /-tudatosság, hulladék (szelektív hulladékgyűjtés, illegális szemétlerakás stb.), tömeg és biciklis közlekedés, természetvédelem, energiatakarékosság és -hatékonyság.

A jelenlévők szerint a legnagyobb gondnak a térségben az e témában készült stratégia hiánya, valamint a módszeres tájékoztatás, a példamutató magatartás. Probléma az élőhelyeken hagyott szemét, de súlyos gond a számonkérés és a büntetések hiánya is. Közlekedési szempontból fekete pontot kaptak a bicikli utak, hiányolták a bringatárolókat és a parkolóházakat. A beszélgetés során többen jelezték, hogy botanikus kert, tanösvények vagy arborétumok létrehozása nagyban segítené a környezettudatosság, a „zöld” mentalitás kialakulását.

A következő találkozón a munkacsoporttal egy erőforrástérképet dolgozunk ki, hogy lássuk, mely probléma megoldása milyen erőforrásokat igényel.

Kezdeményezésünket a Global Fund for Community Foundation támogatja.

By | 2014-06-24T09:09:24+00:00 2014. június 24.|hírek, programok|