Ön Dönt

Ön Dönt 2017-05-19T12:46:31+00:00

Az Ön dönt program 2008-ban indult. A program célja az udvarhelyi civil szféra fejlesztése.

A Közösségi Kártya és az Aprópénzzel a közösségért forrásteremtő programok segítségével gyűl az alap. Ebből hirdet az Alapítvány pályázatot. A kiírás témája évente változhat.

Évente 2 alkalommal (az év első felében) hirdetünk pályázatot az udvarhelyi civil szervezeteknek. A beérkező pályázatokra a közösségi kártyahasználók szavazhatnak, egy meghatározott időszakban, úgy, hogy közben használniuk kell a kártyát. Ezeken a szavazatokon múlik, hogy melyik civil szervezetek pályázatai lesznek a nyerők.

Eddigi legfontosabb támogatóink a Merkúr, a Székelyföldi Üzletlánc, a Réka Gyógyszertár, a Harmopan RT, az Euro-Car Trading KFT, a Mátyus Dental Stúdió és a Petry Hentes Üzlet.

2016-ig 53 projektet támogattunk, összesen 190.425 lejjel. A jövőben is célunk tartani az évi 2 pályázati kiírást.

„A Cserkészpajtás Egyesület számára, az Ön dönt program olyan, mint, egy nagyon erős kötél, amibe minden évben megkapaszkodhatunk. A program lehetőséget teremt számunkra nem csak arra, hogy anyagi forráshoz jussunk, hanem megtanít bennünket az összefogás erejére.”

Heim Lóránt, Cserkészpajtás Egyesület