Adományozói interjúk 1. rész – Király Krisztina

A Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány interjúsorozatot indít, amely keretében pár rövid, szöveges interjú formában adományozói történeteket mutat be. A sorozat célja ezáltal is közérthetővé tenni és közelebb vinni az emberekhez az adományozást, ennek örömét.

 

  1. Hogyan került kapcsolatba a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvánnyal?

– Egy közös ismerős által, aki az Alapítványnál dolgozott, ő járt a céghez, ahol én dolgozom és mutatta be az Alapítvány programjait. Neki köszönhetem azt, hogy megismerhettem az Alapítvány tevékenységét.

 

  1. Miért döntött az adományozás mellett? Mi motiválta arra, hogy adományozzon/támogassa az SZKA-t/az SZKA egyik programját?

– Azért döntöttem az adományozás mellett, mert úgy gondolom, hogy az adományozás által tud előre jutni egy egyesület vagy egy alapítvány és számomra fontos, hogy a környezetem és én jól érezzem magam abban a közegben ahol élünk. Ameddig megtehetem, ameddig adományozhatok, meg is teszem.

 

  1. Sikerült-e bekapcsolódjon a programba, azon túl, hogy adományozó volt? Hogyan?

– Igen, több programba is. Először is a Kaláka Pluszba rendszeresen adományozunk, a cégen keresztül én vagyok az, aki begyűjti az adományokat az emberektől.

Aztán voltam kalákázni, részt vettem például a Jézus Szíve Kápolna térrendezésénél, a Mesekuckó egyik felét én festettem le, a Fuss Neki programban szoktunk egy másik alapítvánnyal, az Ebreménnyel részt venni, jelen voltam és segítettem a korház gyerekosztályának a felújításában, valamint a kutyafuttató elkészítésénél, kalákáztunk közösen barátokkal.  

 

  1. Volt-e és milyen (ki) hatással volt az Ön életére ez az adományozás?

– Először is, azt hiszem, arra, hogy megtanultam, sok kicsi sokra megy, mert nagyon sokszor csak szimbolikus pénzekről beszélgetünk, a legtöbbször egyszerűen csak oda kellett tegyük magunkat fizikailag, csak neki kellett, álljunk és mindig volt eredménye, látszata, ha tettünk valamit.

 Az önkéntességnek, az adományozásnak köszönhetően úgy érzem, sokkal jobban odafigyelek a környezetemre, sokkal jobban koncentrálok arra, hogy mi nem jó, észreveszem, hogy min lehetne változtatni és esetleg jelzem az Alapítvány felé. Az egyik ilyen a kutyafuttató volt, mert eléggé nagy szívügyünk a kutyázás az Ebreménynél, és Udvarhelyen nekünk nem sikerült ezt létrehozni, az Alapítvány segítségével viszont igen és ez egy nagy segítség volt a kutyásoknak.

 Másrészről megtanultam az embereket ösztönözni arra, hogy fontos adományoznunk, mert pici dolgokkal nagy dolgokat tudunk létrehozni, ehhez azonban szükség van az emberekre, szükség van arra, hogy odaálljunk, fontosnak lássuk a körülöttünk lévő dolgokat.

 Én azért adományozok, mert én jól érzem magam tőle, engem boldoggá tesz, amikor látok egy eredményt, egy jó eredményt. Soha ne felejtsük el azt, hogy egy közösségben mindig jól jön valakinek a segítség, de nélkülünk, adományozók nélkül, segítők nélkül a közösségnek is nehéz egyről a kettőre jutni.

By | 2017-05-18T12:49:26+00:00 2017. május 18.|hírek|