Heuréka: interaktív kiállítás

A tudomány élvezhető. A Közösségi Alapítvány Heuréka programja ezt kívánja ösztönözni az udvarhelyszéki V–XII. osztályos diákok körében. 2017-ben ezzel a céllal indította el támogatási programját. Az első pályáztatás keretében 8 projekt kapott támogatást.

A tudomány és technológia összekapcsolódása a jövőt építi. A ma ötletei a jövő innovációi lehetnek. A fiatalok nyitottak, kíváncsiak és lelkesek e témák iránt, ha megfelelő lehetőséget és bátorítást kapnak a kreatív alkotásra. Ez a program ilyen lehetőségeket kíván teremteni. Az Alapítvány ezért is döntött úgy, hogy az első pályázatok eredményeit egy esemény keretében a szélesebb közösséggel is megosztja.

A 8 támogatott projektben részt vett diákok december 13-án délután 5 órától a Haáz Rezső Múzeumban bemutatják, hogy min dolgoztak, mit tanultak, miért is volt számukra élvezhető ez a tanulási folyamat. Lesznek csillagászattal, fényképezéssel, 3D nyomtatással, legó robotokkal, VR szemüveggel kapcsolatos bemutatók, de az érdeklődők láthatnak fizikai kísérleteket és megtekinthetik az elektronika kézzel fogható termékeit, valamint a diákok által tervezett számítógépes játékokat is. Nemcsak bemutatókra kerül sor, de lehetőség lesz kipróbálni is mindazt, amin a diákok dolgoztak.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

 

By | 2017-12-06T11:25:23+00:00 2017. December 6.|heuréka, hírek|