Működési normák és elvek

Működési normák és elvek 2017-02-04T21:14:16+00:00

I. Vezetési és ügyintézési rendszerek
Elv: A Közösségi Alapítvány (KA) jogi értelemben olyan alapítvány, amelynek küldetése az alapszabályzatban meghatározott földrajzi egység fejlesztésének támogatása.

Alapkövetelmény: A Közösségi Alapítvány saját földrajzi körzetében vezet programokat. Ha egy közösségi alapítványnak alkalma nyílik olyan földrajzi területen fejleszteni programokat, amely más közösségi alapítvány hatáskörébe tartozik, együttműködési lehetőséget ajánl a helyi közösségi alapítványnak. A Közösségi Alapítvány saját földrajzi körzetén kívülről érkező adományokat is elfogadhat.

Elv: Az Alapítvány független, és egyetlen magánszemély, szervezet, intézmény, cég vagy politikai párt sem gyakorolhat felette sem közvetett sem közvetlen ellenőrzést.

Alapkövetelmények:

  1. A KA vezetőtanácsa minimum 5 tagból áll, a tagok legkevesebb 50%-a az adott közösségben lakik.
  2. Egyetlen (országos, megyei vagy helyi) politikai vezetőségi pozíciót betöltő személy sem lehet tagja az Alapítvány vezetőségi vagy végrehajtási bizottságának.
  3. Egyetlen intézmény, szervezet, cég, politikai párt vagy személy sem rendelkezhet közvetlen vagy közvetett hatással vagy befolyással az Alapítvány vezetőségének 33 vagy ennél nagyobb százalékára.

Elv: Az Alapítványnak van egy aktív vezetőtanácsa, amely egységesen működik, megérti a közösség igényeit és tükrözi azok sokszínűségét.

Alapkövetelmények:

  1. Az Alapítvány rendelkezik a vezetőtanácsi tagok kiválasztására irányuló eljárással, amely biztosítja, hogy a tagok megértsék az Alapítvány szerkezetén belül játszott szerepüket és jogi felelősségüket.
  2. A vezetőtanács tagjai nem részesülhetnek anyagi ellenszolgáltatásban az Alapítvány tevékenységében játszott szerepükért, és nem részesülhetnek különleges bánásmódban az Alapítvánnyal kapcsolatos gazdasági tevékenységekben.
  3. Az Alapítvány nem támogat olyan szervezeteket vagy intézményeket, melyek kapcsolatban állnak a vezetőtanács tagjaival, az alapító tagokkal, a menedzseri csapat tagjaival, vagy a támogatói bizottságok tagjaival, és nem kínál pénzügyi támogatást ösztöndíj vagy más személyi költség formájában a fent nevezetteknek, illetve azok első és másodfokú rokonainak.

Az erőforrások mozgósítása érdekében az Alapítvány köthet együttműködési szerződést a fent nevezettekkel.

Elv: Az Alapítvány menedzselése átlátható és szakszerű.

Alapkövetelmények:

  1. Az Alapítvány évente frissített, és a vezetőtanács tagjai által jóváhagyott működési tervvel rendelkezik.
  2. Az Alapítvány világos és átlátható elvek szerint végzi pénzügyi tevékenységét, az adományok átvételét, pénzügyi alapok és befektetések kezelését, pályázati támogatások odaítélését. Ezek alkalmazását évente ellenőrzi egy vezetőség által felkért cenzor és/vagy külső szakértő. A könyvvizsgálat eredményét elérhetővé kell tenni a szakértő, illetve az országos akkreditációért felelős bizottság számára.
  3. Az Alapítvány évente egy független ellenőrzés alá veti a szervezetet, melyet a Román Pénzügyi Kamara által bejegyzett, nemzetközi könyvvizsgálói elvárásoknak megfelelő személy végez. Az adott évre vonatkozó vizsgálatot legkésőbb a következő év június 30-ig kötelesek elvégeztetni.
  4. Az előző évre vonatkozó éves jelentést az Alapítvány legkésőbb a következő év július 31.-ig nyomtatott formában megjelenteti és honlapjára is feltölti. Az Alapítvány honlapján jelennek meg az előző évek éves jelentései, minimum három évre visszamenően. A jelentésnek tartalmaznia kell az összes támogatott szervezet és ösztöndíjas névsorát, a számukra megítélt támogatási összeggel együtt. Ugyanakkor tágabb bepillantást ad az Alapítvány pénzügyi helyzetébe, beleértve a legfőbb bevételi és kiadási költségtételeket, valamint az állandó alapokat.

Elv: Az Alapítvány mindvégig napirenden van a közösségi alapítványok mozgalmának tevékenységével, információt cserél, és aktívan részt vesz az éves eseményeken, on-line megbeszéléseken, és más, közösségi alapítványokat érintő tevékenységeken.

Alapkövetelmény: Az Alapítvány átfogó információt szolgáltat a Romániai Közösségi Alapítványok Szövetségének a pénzügyi alapjairól, adományozóiról, vezetőségéről és önkénteseiről, a kiosztott támogatásokról és az országos szinten elfogadott monitorizálási terv szerinti éves gazdasági helyzetéről.

 

  1. Pénzügyi támogatás és közösségi vezetés

Elv: Az Alapítvány vezetőtanácsa és alkalmazottai proaktív módon igyekeznek megérteni a földrajzi körzetük alapvető igényeit, erőforrásait és lehetőségeit.

Alapkövetelmény: Az Alapítvány megbeszélést folytat a pénzügyi támogatás odaítélésének céljáról a kedvezményezettekkel és az adományozókkal, és a pályázati űrlapok kitöltésénél megköveteli a szükségletek pontos megjelölését.

Elv: Az Alapítvány támogatja a potenciális igénylőket abban, hogy megértsék a pénzügyi támogatás odaítélésének elveit és eljárását, továbbá, hogy saját pályázataikat és terveiket megfelelő módon ütemezzék és népszerűsítsék.

Alapkövetelmény: Az Alapítvány világos dokumentációval és az elbírálási kritériumokat is ismertetve hirdeti meg pályázatait. Az Alapítvány világos és bárki számára elérhető pályázati támogatást igénylő űrlapokkal rendelkezik, és szükség esetén kiegészítő információt biztosít a potenciális pályázók számára.

Elv: Az Alapítvány minden szükséges eljárást végrehajt, hogy megbizonyosodjon arról, hogy a támogatást a megjelölt és szerződésben is rögzített célra használják fel.

Alapkövetelmények: Az Alapítvány a támogatottaktól beszámolókat és pénzügyi elszámolást kér, valamint az ezekben foglalt kiadásokról szóló dokumentációt. Az Alapítvány a támogatási céllal összevetve ellenőrzi az elszámolásokat.

 

III. Erőforrások mozgósítása és a filantrópia fejlesztése

Elv: Az Alapítvány az adományozóval való folyamatos kommunikációra és tárgyalásra alapozza adománygyűjtő tevékenységét, bizalmat építve és átláthatóságot biztosítva azok számára, akik támogatják.

Alapkövetelmények:

  1. Az Alapítvány informálja az adományozókat a közösség támogatásának lehetőségeiről, és rendszeresen (minimum évente) ellátja őket aktuális információkkal arról, hogyan használták fel korábbi adományaikat.
  2. Az Alapítvány a fejlesztés szakaszában tájékoztatja az adományozókat a konkrét összegről / vagy a közösségi célokra befektetett összeg százalékáról, illetve arról az összegről/százalékról, amely az Alapítvány költségeit fedezi (pályázat lebonyolítása, kommunikáció, adománygyűjtés, alapkezelés).
  3. Az Alapítvány bizalmasan kezel minden adományozóról, potenciális adományozóról és adományozásról szóló információt.

I. Vezetési és ügyintézési rendszerek

  1. A Közösségi Alapítvány (KA) jogi értelemben olyan alapítvány, amelynek küldetése az alapszabályzatban meghatározott földrajzi egység fejlesztésének támogatása.
  2. Az Alapítvány fő eszközei, mellyel a földrajzi régió fejlesztését szolgálja, a filantrópia (jótékonyság) fejlesztése, és a helyi közösségi kezdeményezések pénzügyi támogatása.
  3. Az Alapítvány független, és egyetlen magánszemély, szervezet, intézmény, cég vagy politikai párt sem gyakorolhat felette sem közvetett sem közvetlen ellenőrzést.
  4. Az Alapítványnak van egy aktív vezetőtanácsa, amely egységesen működik, megérti a közösség igényeit és tükrözi azok sokszínűségét.
  5. Az Alapítvány menedzselése átlátható és szakszerű.
  6. Az Alapítvány napirenden van a közösségi alapítványok mozgalmának tevékenységével, információt cserél, és aktívan részt vesz az éves eseményeken, online megbeszéléseken, és más, közösségi alapítványokat érintő tevékenységeken.

 

  1. Pénzügyi támogatás és közösségi vezetés
  1. Egy közösségi alapítvány a helyiek bevonásával azonosítani tudja a közösség társadalmi problémáit, illetve igényeit és lehetőségeit, ezt követően pedig hosszú távú pozitív hatást fejt ki támogatások odaítélése és közösségi vezetés révén.
  2. Vezetőtanácsa és alkalmazottai proaktív módon igyekeznek megérteni a földrajzi körzetük alapvető igényeit, erőforrásait és lehetőségeit.
  3. Erőforrásainak nagy részét arra használja, hogy több területen is ösztönözze és fejlessze a közösségi szellemet, olyan pályázatok, ösztöndíjak és egyéb pénzügyi támogatások révén, amelyek a független fejlesztési kezdeményezéseket segítik.
  4. Ösztönzi a helyi közösség részvételét a fejlesztésekben, megoldások keresésében, úgy, hogy bevonja a lakosokat a szükségletek elemzésébe, a programok megtervezésébe, a finanszírozási döntésekbe, a programok kiértékelésébe és pénzalapok megszerzésébe.
  5. Különböző pályázatok és közösségi kezdeményezések révén ösztönzi a párbeszédet, a tanulást, az önkéntességet és az erőforrások közösség javára történő fordítását.
  6. Fejleszti a helyi szervezetek képességeit, segíti, hogy még hatékonyabbá váljanak, a hatékonyság és a jobb felszereltség által pedig jobban meg tudjanak felelni a közösségi elvárásoknak, mindezt a fejlődést, tanulást és az erőforrások közös használatát támogató pályázatok révén.
  7. Támogatja a potenciális igénylőket abban, hogy megértsék a pénzügyi támogatás odaítélésének elveit és eljárását, továbbá abban, hogy saját pályázataikat és terveiket megfelelő módon ütemezzék és népszerűsítsék.
  8. Minden szükséges eljárást végrehajt, hogy megbizonyosodjon arról, hogy a támogatást a megjelölt és szerződésben is rögzített célra használják fel.
  9. Folyamatosan értékeli a támogatások és a közösségben elindított kezdeményezések hatását. Bátorítja és támogatja a támogatási programok kedvezményezettjeit, hogy értékeljék és dokumentálják a támogatás hatásait.

 

III. Erőforrások mozgósítása és a filantrópia fejlesztése

  1. Egy közösségi alapítvány bemutatja a jótékonykodás fejlesztéséhez szükséges bevált lépéseket, bátorítva az adományozók részvételét a helyi közösség szükségleteinek megértésében, segítve őket abban, hogy kitűzzék és elérjék filantropikus céljaikat, hogy tudják összekapcsolni érdekeiket a közösségével, valamint a helyi szervezetekével. De támogatja őket abban is, hogy innovációs és felelősségteljes módszerekkel befektetésük hosszú távon is kifejtse hatását.
  2. Rugalmas rendszert kínál az adományozóknak és az önkénteseknek, azok bevonása érdekében, biztosítva a közösség minél nagyobb hozzájárulását, másrészt az egyéni adományozóknak személyre szabott szolgáltatásokat biztosít, tiszteletben tartva szükségleteiket és jótékonysági érdekeiket.
  3. Az Alapítvány az adományozóval való folyamatos kommunikációra és tárgyalásra alapozza adománygyűjtő tevékenységét, bizalmat építve és átláthatóságot biztosítva azok számára, akik támogatják.
  4. A helyi kezdeményezések helyi forrásokból való támogatására összpontosít, lévén, hogy a helyi adományozók bevonására törekszik.
  5. Fejleszti az eszközöket és a pénzalapokat, ugyanakkor bátorítja az ezekhez való részleges vagy teljes hozzájárulásokat.

Segít a közösségnek megérteni a filantrópiával kapcsolatos folyamatokat, ezáltal pedig információkat ajánl a potenciális adományozóknak, és új rendszereket dolgoz ki az adományozók bevonására, valamint elköteleződésére.