Fejlesszük a filantrópiát a fenntartható közösségekért

Fejlesszük a filantrópiát a fenntartható közösségekért 2017-02-25T15:14:32+00:00

Románia

Bulgária

Csehország

Lengyelország

 

Ebben a témában kezdeményeztünk és indítottuk útjára 2012-ben egy nemzetközi Grundtvig Partnerségi (felnőttképzési) projektet. Partnereinkkel – bulgáriai, csehországi és lengyelországi – szintén kisebb városokban működő közösségi alapítványokkal arra vállalkoztunk, hogy 2012–2014 között tematikus műhelymunkák keretében megosztjuk szakmai tapasztalatainkat, sikertörténeteinket, ezáltal is segítve szervezeteink és munkaközösségeink fejlődését. E tanulási folyamat keretében azt vizsgáljuk, hogy a közösségi alapítványok miként segítik a közösségeket, amelyekben tevékenyednek, miként serkentik őket arra, hogy adományozzanak, hatékonyan használják fel a kapott támogatásokat és cselekvően vegyenek részt a közösség életében a jó változások, a fenntartható fejlődés érdekében.

A projekt keretében készül majd egy CD is, amely a legjobb példák bemutatásával mások számára is elérhetővé teszi a tanultakat.

Partnerek: Lom Community Fund (Bulgária), South Moravian Community Foundation (Csehország), Snow Mountain Community Fund (Lengyelország)

Költségvetés: 15.000 EUR

 

Let’s develop philanthropy for sustainable communities GRUNDTVIG projektet (2012-1-RO1-GRU06-22713) az Európai Bizottság támogatta.
Jelen ismertető a szerző véleményét tükrözi és a Bizottság nem vonható felelősségre a benne foglaltakért.